0
Bejelentkezés:
Ingyen amatőr szexvideók, pornó filmek, tini csajok!
  • Erotikus történetek, szex mesék.

  •  

Feleségem és az első anál szex


A feleségemmel nyolc éve házasodtunk össze,ő 29 éves én 30, van három gyerekünk. Izabella, a feleségem, egy hónapja ment vissza dolgozni. Egy nagy szupermarketben pénztáros.
A szexuális életünkkel nem volt semmi gond, bár mintha egy kicsit ritkán került volna rá sor.
Izabella munkarendje szerint hol délelőttös, hol délutános műszakban dolgozik, és mivel én állandóan délutános vagyok, így elég nehezen egyeztethető időpont, amikor a gyerekek sincsenek otthon. Az utóbbi időben a délutános műszakból nagyon későn járt haza, volt hogy éjjel egy óra is elmúlt. Ez nem lett volna annyira feltűnő, mert, régebben is volt már olyan, hogy sokáig zártak, (hivatalosan tízkor zár a bolt), de nem ilyen sokszor egymás után. Én nem gondoltam semmi rosszra, egészen a legutóbbi hétvégéig.

Pénteken este tízkor értem haza a munkából, és természetesen Izabella még nem volt otthon. A gyerekek már aludtak a szobájukban, így leültem tévét nézni. Fél egy felé nyílt az ajtó és megjött Izabella. Beszélgettünk pár percet, majd aludni indultunk.

Mivel nekem már hiányzott a szex ezért, az ágyban simogatni kezdtem a feleségem. A nyakánál kezdve, majd a melleit, és végül a fenekét is. Ő is vevő volt a dologra, kéjesen nyögdécselt és az ő keze is megindult a takaró alatt. A szokásos módon, folytattam volna a dolgot, ilyenkor először egy kis nyalakodás szokott jönni. A fejem már a lába között volt, amikor négykézlábra állt, és azt kérte, hogy a fenekét is nyaljam egy kicsit. A szeméremdombja le van borotválva, ezt még én kértem tőle, és neki is tetszett a dolog, tehát itt kezdtem a nyelvemmel izgatni, utána pedig a fenekét nyaltam, előbb csak körbe, majd belenyaltam a lukba. Azt vártam, hogy valami szokatlan íze lesz, de nem volt más, mint elől. Egy kicsit nedves volt, és ahogy hozzáértem egy picit összerándult. Ezután a mutató újam becsúsztattam a hüvelyébe, miközben szorgalmasan nyaltam a fenekét. Közel járt a csúcshoz, így mögé térdeltem, hogy a farkam is becsússzon a tág hüvelybe, pár lökés után ő hátranyúlt és egy lukkal feljebb igazította a rudat. Én meglepődtem, mert előtte még soha sem dugtam őt fenékbe, és ha jól tudom más sem. Óvatosan kezdtem el nyomni a farkam, és szép fokozatosan tűnt el a lukban a makkom. A mikor már átjutottam a
záróizmon, könnyebben ment a dolog. Mikor teljesen bent voltam, egy kicsit megálltam, és vártam a reakcióját, de ő mozogni kezdett, mire én is lökni kezdtem. Fantasztikus érzés volt ahogy a szűk luk körbefogta a farkamat, és előre hátra mozgott rajta. Talán tíz perc telt el amikor hatalmasat élveztem, telespriccelve ondóval a végbelét. Utána még egy kicsit segíteni kellett neki nyelvvel, míg ő is elment.
Nem értettem egészen a dolgot, mert nem gondoltam volna, hogy elsőre ilyen simán fog menni a dolog. Már régebben is fantáziáltam ilyesmiről de neki nem szóltam róla. Rá is kérdeztem.
Mint elmondta, a cégnél, van egy férfi a zöldség osztályon, aki negyven éves és rendszeresen dugnak, munka után a férfi autójában. Ez a férfi dugta őt először fenékbe. Elsőre kicsit kellemetlen volt, de mivel a pinája eléggé kitágult a szülésektől, így ez sokkal nagyobb élvezetet jelentett mindkettőjüknek. Azóta ez lett a gyakoribb módja a dugásaiknak.
Amikor délutánosok mindketten akkor rendszeresen kefélnek.
Egy kicsit meglepődtem, nem azért mert lefeküdt valaki mással is, elég szabad felfogásban élünk, és ez nem okoz különösebb gondot közöttünk, hanem amiatt, hogy ilyen sokáig nem vettem észre. Pedig egyszer állítólag az után nyaltam őt ki, hogy a másik férfi hazafelé bele élvezett a pinájába...
E történet beküldője: admin

Mi a véleményed erről a történetről? Válaszolj:


atti1973 hozzászólása: Nagyon beválalós a hölgy és még ősszinte is a férjéhez!

police38 hozzászólása: ezt hívják cuminak de bármejikünk járhat így

<< VISSZA AZ ELŐZŐ OLDALRA
  • NAPISZEX.NET FONTOS LINKEK:
  •  
 
         

websas.hu